Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider

Bemutatkozás

 

 

A Hertzka családi birtokot 2011-ben alapítottuk feleségemmel, Andreával. 

Első szőlőterületünket a festői Balatoncsicsón, a Fenyves dűlőben 2009-ben vásároltuk. Mint általában, ezúttal sem volt könnyű megtalálni az igazit.

Hertzka AndrásA vágyunk, egy olyan terület volt, melynek fekvése, mérete és a talajának adottságai lehetőséget adnak komoly borok létrehozására, emellett rendelkezik festői kilátással a Magyar tengerre. Közel 5 év folyamatos keresés után leltük meg azt a gyöngyszemet, amely - nem csak a mi véleményünk szerint - a Balaton felvidék egyik legszebb helyén fekszik.

Jelenleg 3,5 hektáron gazdálkodunk, melyből 3 hektár termő ültetvény. Fajtáink: az olaszrizling, a zeusz és a kékfrankos.

2014 tavaszán telepítettünk 0,5 hektár pinot noirt, valamint vásárolunk szürkebarátot is. Terveink között szerepel 0,5 hektár syrah telepítése is 2015 tavaszán. Készítünk egy igazán különleges bort is, mely Cabernet Franc és Merlot házasításból készül, fahordós érleléssel.

A 2013-as esztendőben 3700 palack bort hoztunk forgalomba. Szeretnénk elérni, hogy éves szinten 10 000 palack, magas minőségű bort állítsunk elő, de ezen a mennyiségen nem szeretnénk túllépni. Célunk a termőterület adottságainak megismerése folytán olyan magas minőségű borok létrehozása, melyekben a regionális jelleg hűen tükröződik. Úgy gondoljuk, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha minden tőkéhez és palack borhoz személyes közünk, kötődésünk van. 

A Jazzy Rádió BorJour magazinjában meg is hallgathatjátok egy kicsit részletesebben a történetet itt